Az elmúlt 200 év történelmi cs - Tatár József,Nyikita Hruscsovot,Budapest Magyarország,Apropó Ferencz József,Türr Istvánon,Tüköry Lajoson,Harmadik Biroda-lomhoz,Bécs Budapesthez,Szent Korona,Kossuth Lajos,Ferencz József,Deák Ferenc, - zgfumag Blogja

Továbbiak »

Belépés

			zgfumag.blog.xfree.hu
Ha azért nézel , mert ez a munkád, jó munkát kívánok! GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA! Minden nemzetnek olyan kormánya van aminöt érdemel. Ha valami...			Zámbori Gusztáv 1957.12.05 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Az elmúlt 200 év történelmi cs

2010-12-18 22:32:16, szombat

	Az elmúlt 200 év történelmi csödje 2010. December 06., hétfö - 00:14 Tatár József írása: Ha a címben szereplő megállapítást az aktualitásoknál akarjuk kez-deni, akkor vegyük előre a legutóbbi választások utórezgéseit. Mint tapasztalhatjuk, a közhangulat beleszürkült a hétköznapokba, vagy másképpen fogalmazva, a választások előtti eufória után minden visszazökkent a megszokott kerékvágásába. A parlamenti demokrácia mutatványosai bezárták a kasszát, sátrat bontott a cirkusz, a lovakat visszavitték az istállóba, az elefántokat pedig a porcelánboltba. Ha egyebet nem is tettek ,,politikusaink" májusi produkciójukkal - a fáradt gőzt mindenképen kiengedték a választópolgárokból - és így teret kaphatott ismét a passzívitás. Az egy hónapon át tartó shownak vége, de azon a bizonyos napon mindenki úgy csörgethette a kardot, ahogy akarta. Mindenki szembefordulhatott mindenkivel, egy szál plajbásszal a kezében. A szavazólapon beleadhatta minden dühét az X-be és legyőzhette a szabadon választott ellent a polgár, legyen az fideszes, emeszpés, jobbikos, vagy akár lehetmásapolitikás. De másnap felkelt a nap, ugyan úgy ott gőzölgött az aszfalton a kutyagumi, esett a forint, nőtt a svájci frank, beomlottak a hitelek, kilakoltatták a családokat, ott legelöl a bulvárban meg tovább fasiztáztak, és cigányoztak azok a nekikeseredett létminimum alattiak, akiket a játékmesterek könnyen hadra foghatnak majd, egy alaposan előkészített spontán belpolitikai válságban. Mi pedig - a lassan lerongyolódó átlagnemzetiek - akik mindössze hazánk szekérrúdját próbáljuk időtlen idők óta helyes irányba állítani, tovább húzzuk az igát. Nem mondhatnám, hogy szokatlan számunkra a helyzet, maximum azt, hogy megszokhatatlan. Megszenvedtük mi már az elmúlt 20 év alatt éppen elégszer a válasz-tói ingerküszöböt. Igazán nem is számítottunk arra, hogy az össze-zavart fejekből pont most pattanjon ki az isteni szikra, hogy most jöjjön rá a kritikus tömeg az átverésre, arra, hogy a kártyalapokat mindig ugyan abból az ingujjból varázsolják elő. Nem reméltük azt, hogy megtévedt véreink éppen most jönnek rá a turpisságra, de azt elvártuk volna, hogy felismerjék néhány millióan, hogy már hat ász van az asztalon. (Sokan a játékszabályokkal sem voltak tisztában). Ennek okán miért éppen 2010 lenne az új kezdet? Lehet, hogy talán erre fölösleges is a szót vesztegetni, de sokkal fontosabb az, ami ennek okán szakad a nyakunkba, mert az okozat viszont már most jól körvonalazható. A lényeg fenyegetően ott sötétlik az ígéretek színes szappanbubo-rékjai, a tűzijátékként kilőtt szavak mögött. Ha innen nézzük a problémát, vagyis realista szemüvegünkön keresztül, akkor reménytelenül túl vagyunk azon a bizonyos kritikus ponton, amelytől igaz szívű őseink rettegtek, amit nevezhetünk nem-zethalálnak. Ha onnan nézzük a lehetőségeket, és elszánt, gondol-kodni/tenni képes magyarként a száraz tények fölé tudunk emelkedni, akkor még lehet remény az újjászületésre. Pontosítok: csak akkor reménykedhetünk a túlélésben. Jelenlegi állapotunkban - mások ránk tukmált realitásában - megreformálhatatlanul, befoltozhatatlanul, gyógyíthatatlanul, állunk annak zsákutcának a végén, ahová kormányoztak bennünket a drága-látos reálpolitikusaink. Nekiszorultunk a történelem tűzfalának, a többi, önmagát pusztulásra ítélt nemzettel együtt, akiket szintén hamis önképük sodort mellénk, és emiatt képtelenek a megújulásra. Ott állunk köztük a sorban, várjuk az adósságspirállal érkező kivégző-osztagot és a mindent megváltó sortüzet. Persze lenne még időnk változtatni, de eszünk ágában sincs visszatérni a járható útra. Inkább a dicső (vagy dicstelen) halál. Ez a hozzáállás mindenesetre az elmúlt két évszázad történelmi kölcsönhatásainak tragédiája, már nem csak, hogy nem tudjuk, nem is akarjuk észrevenni azt a járható utat. Nem merjük - még most sem - bevallani magunknak, hogy a ránk erőltetett, hazugságon gyökeredző belső rendszerünk, - csakúgy mint a külső politikai rendszerünk - egyszerűen összeomlott, és már csak a kiüresedett látszat védelmében imitálunk látszatintézkedéseket. Észre kéne venni a hóhérmunkát, mert éppen ezzel - a hazugságokra épülő hazugságokkal - dózeroljuk le a jövő nemzedékét. Ne higgyük azt, hogy a fiatalok nem látják szerencsétlenkedésünket. Nagyon is látják, tapasztalják, mert az információs sztrádán mérföldekkel járnak előttünk, és egyszerűen - jó magyar szóval - lúzereknek tartanak bennünket. Ahogy a bölcs megjósolta: Minden ki nem mondott igazság méreggé vált. Ezzel együtt a kétszáz éve megálmodott ,,modern" ,,európai" nemzetté válás kísérlete befuccsolt, bele kell kezdenünk egy új, minden eddiginél hatalmasabb nemzetépítésbe. Tisztelet a reformkori igyekezetnek, de a polgári átalakulás, a Hitel, Világ, Stádium, a folyószabályozás, az Akadémia, A ,,legyünk mi is az új világrend része" még Széchenyi szerint is egyéni ambíciókból fakadó ,,pandoraszelence" volt, amit nem kellett volna kinyitni. A reformerek korszakos jelmondata, miszerint ,,nyelvében él a nemzet" felülírta a Szentkoronában él a nemzet paradigmáját, identi-tásválságba sodorva, magára hagyva a magyarul nem beszélő nemzetrészeket, és odavetve az ,,oszd meg és uralkodj" elvét szolgáló kisstílű provokátoroknak. Így szabadulhatott ránk Trianon, a máig identitásukat kereső utódállamok kisstílűsége, akinek belső fejlődése és békéje a Szentkorona értékrendbe van kódolva, vagyis felemel-kedésük kulcsa a magyar újjászületés. A nyelvében homogén nemzetállam kialakulásának szellemi alapja, a ,,legnagyobb magyar" és a ,,haza bölcse" által összetákolt moderni-záció (eltekintve 1848-49-től) majd az azt követő 160 év micsurin-gyümölcse mára beérett. Beérett, és 5 generációt kellett ahhoz elbutítani, hogy kilúgozzák a magyarból miért is magyar, mi a joga, mi a kötelessége, hogy mára ne tudja mi az igaz mi a hamis, egyáltalán mi végre is van ezen a véráztatta földön. A jelenlegi helyzet szerint két út maradt előttünk. Vagy elfogadjuk a jelenlegi helyzetünket, és történelmi értékrendünket végképp feladva nyugati befogadó országgá válva lekerülünk a térképről, vagy belátjuk, hogy az elmúlt 200 év nyugati integrációs kísérlete óriásit bukott. Nem mostani felismerés ez, nem kell emiatt a szívünkhöz kapni, előrevetítette ezt már Széchenyi is Döbling előtti, 1849 márciusában írott utolsó levelei egyikében. Ha viszont kudarcunkat beismerjük, rögtön észre fogjuk venni azt is, hogy történelmi skizofréniánkon röhög a világ. Röhög, mert ők látják azt, amit mi nem láthattunk a ránk erőltetett szemellenző miatt. Ők látták, (sőt tanulták az iskolában), hogy miközben az európai és amerikai nemzetek tucatnyi szabadság-harcában sok ezer magyar áldozta az életét, addig röpke kétszáz év alatt saját szülőhazánkban hagytuk szétverni közösségi létezésünk alapját képező együttélési, együttgondolkodási rendszerünket. Most sem teszünk egyebet, mint éppen feladjuk nyelvünket, feladjuk hagyományainkat, tréfásan parasztozunk, ezzel jól belerugdosunk a tradicionális múltunkat keservesen őrző emberekbe. Hiszünk ezzel szemben mindenható áltudományoknak, akadémiai szinten magasztal-juk fel a porcelánbolti harci elefántokat, a nyelvújítókat, akik több mint háromezer műszóval belerondítottak ősrégi organikus nyelvünk-be. Felmagasztaljuk azokat is, akik szembefordulva a nemzeti önren-delkezéssel, 1867-ben kiegyeztek, majd szövetségre léptek a hazug módon meaculpázó hóhéraikkal. (Ez pontosan olyan, mintha 1956 után 1975-ben csatlakoztunk volna a Szovjetúnióhoz, mégpedig úgy, hogy felkent királyunkká a szabadságharcunkat leverő Nyikita Hruscsovot válasszuk). Nem csoda, hogy 19 évvel 1848 után, a gyáva, megfélemlített, önmaguk képességében nem bízó, Kossuth és Görgei árnyában vergődő, ezért Kossuth-Görgei helyzetet kreáló látszat-magyarok levezényelhették nagy álmukat, az 1867-es kiegyezést. A kiegyezés a pénzért veszteshez csatlakozás tragikus példája. Kevés ehhez hasonló baklövés volt a magyar történelemben, pedig a végkifejletét már akkor is lehetett látni, - nem csak az utókor kritikus szemüvegén keresztül. Tudta mindenki, hogy 1867-re Habsburg birodalom belerokkant a nemzeti önrendelkezések ellen vívott háborúkba, ellehetetlenült, sikertelenül próbálta megakadályozni az Olasz és Német egységet, ráadásul a krími háborúban de factó szembefordult Oroszországgal. Külpolitikailag hibát hibára halmozott, Európa legrekciósabb hatalmává vált, akkor és ott rúgtak bele, ahol akartak. Erre jött Deák - aki addigra elfelejtette, hogy az 1848-as kormány igazságügy-minisztere volt - és feladta a magyar külügyet, hadügyet, pénzügyet, egy illúzióért és egy operettvárosért cserébe, amelyet 1873-ban Budapest névre kereszteltek, és amelyet azon túl, hogy gigantikus korrupcióval épült - hiába, nem változnak az idők..- eleve multikul-turális pénzügyi központnak lett szánva. Ma is az. Bár Budapest Magyarország területén van, mégsem Magyarország része - mint tapasztaljuk -, körülbelül úgy működik, mint Londonban a City). Mellesleg 1867 miatt kaptunk egy gúnyos mosolyt a világ tájéko-zottabb népeitől, akik nem tudták mire vélni a nagy összeborulást a szabadságharc hóhérjaival. Kossuth és Klapka - mint a magyar ügy európai szószólói - a magyar függetlenség mellett, azaz 48-as alapon gondolkodtak, irigyeik és ellendrukkereik - minden ötlet nélkül, de főképpen ellenük játszva - a kiegyezésre, hozzásimulva az egyre nagyobb bajuszú uralkodóhoz. Apropó Ferencz József! Ki meri cáfolni a következőt: Aki kivégeztette az aradi vértanúkat, azt nem nevezhetjük apostoli kirá-lyunknak. (Persze, mondhatják sokan felfortyanva: Az Haynau volt! Ilyen alapon nem Kádár felelős az 56 utáni vérengzésért, hanem Bogár hóhér.) Ki gondolhatja, hogy magyar uralkodó az, aki kény-szersorozott magyar 48-as honvédekkel akarta leveretni az olasz egységért, a függetlenségért kűzdő Garribaldi vörösingeseit, akik között Türr Istvánon és Tüköry Lajoson kívül még 3000 magyar szabadságharcos is harcolt? Mennyire lehetett a Német-római császár leszármazottja az, aki német létére szembeszállt a Bismarc vezette német egység gondolatával? (Nem mellékesen a porosz haderő mellett a Klapka légió 1500 magyar harcosa is küzdött!) Végül felvetődik a kérdés: Ki lehetett az a nagyon bölcs magyar, aki akkor állt mellé a császári csődtömegnek, amikor tönkrevertek Solferinónál és König-gratz-nél, akit Bismarc jogosan kiátkozott a német egységből, és aki csak ezért fanyalodott a mézesbödön köré kívánkozó deáki bölcses-ségre, mert a trónját jobban féltette mindennél. (Halála után 22 évvel az osztrákok eufórikus állapotban csatlakoztak a Harmadik Biroda-lomhoz, és ma is csak a nagyhatalmi szalámipolitika tartja fenn a jelenlegi állapotot. Ausztria jelenlegi formájában mesterségesen létre-hozott, Németországtól leszakított ütközőállam, Bécs Budapesthez hasonlóan pénzügyi és multikulturális központ). Végül: Ki gondolhatja komolyan, hogy nemzeti érdekeinket képvi-selte a ,,mindent megfontoltam, mindent meggondoltam" frázisa, amelynek eredménye képen a nem hadviselő Magyarország ízekre lett szedve? 1867 következménye Trianon, a szétszaggatott nemzettest, 1867 oka a Szent Korona ország feldarabolásának, a történelmi auto-nómiák felszámolásának, és tették mindezt ferencjóskás álmagyarok hurrábékevan hangulatban, wurlicerzenére. A magyar tudatmódosulást jól szemlélteti a Kossuth nóta torzulása 1848-1916-ig: 1848: Kossuth Lajos azt üzente, hogy kevés a regimentje. Hogyha kevés kettő-három lesz belőle tizenhárom! Éljen a magyar szabadság, éljen a Haza! 1867: Kossuth Lajos azt üzente: Elfogyott a regimentje. Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájuknak el kell menni! Éljen a magyar szabadság, éljen a Haza! 1916: Ferencz József(!) azt üzente: Elfogyott a regimentje! Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni! Valahogy így tudott beleégni előbb az elvtelen megalkuvás az ükgenerációba, akik engedtek a 48-ból, azok unokái engedtek trianonból, azok unokái pedig 56-ból és nekünk már nincs miből engednünk, mert elfogyott alólunk a hazánk. Ebből a képletből kiolvasható az a történelmi tragédia, aminek ma az általános tünete hétköznapi szocializmus, amely beleette magát az ,,osztogatásra" váró, ma élő átlagemberek tudatába. Mert a szocializ-mus nem csak filozófiai kérdés, hanem életviteli kérdés is, amelynek kulcsszava a ,,kapni" ami a legmegrögzöttebb szocialista örökség, és amíg e köré a szó köré szerveződik a hétköznapi élet addig tere van az államszocializmusnak is. Talán nem kell mondani, hogy ebben a kötelességhalogató posványában milyen nehéz megértetni az arctalan tömeggel, hogy mai nemzeti gondolkodóként immár nem azért akarjuk a változást, hogy adakozásra sarkalljuk a nagypénzűeket és nagyhatalmúakat, hanem azért, hogy hagyjanak bennünket élni, végre eresszék el előbb a torkunkat, aztán a kezünket is. A parlamenten kívüli ellenzéknek ma kétszeresen is nehéz a helyzete, mert nekünk valóban az igazat kell kimondanunk, és megalkuvás nélkül kell cselekednünk, nem úgy, mint a saját korlátaival küszködő, egyszerre pártépítéssel, ugyanakkor médiafelület hiányával birkózó parlamenti radikális pártnak. Nem bántás képen mondom, de helyze-tükből fakadóan szükségszerűen haladnak előbb a nagyotmondás, később az osztogatás populizmusa felé, amely szükségszerűen talákozik az érdemtelenül elfogadás populizmusával. Így lehet az alkotó munka szentségét relativizálni, így lehet megerősíteni a bolsevista életszemléletet, így lehet kikaparni a gesztenyét a kómában lévő szociknak. A bukott váltópárt talán éppen ezért hanyatt dőlve várja az általuk előidézett közállapot miatt kiéleződött helyzetben az államcsődöt, az ezzel járó szociális sokkot, mert mandinerből akar nyerni. Talán nem tévedek nagyot, ha saját tapasztalatok alapján azt mondom: Teljes gőzzel folyik a szervezés, az aknamunka, pénz van dögivel, talán már meg is vannak az előre kreált bűnbakok. Ilyen forgatókönyv szerint lesz kiugratva a nyúl a bokorból, majd jól meg lesz sörétezve és vissza lesz kergetve az üregébe. Aztán jönnek a ,,boldog békeidők", a konszenzusok konszenzusai, és a pacifikált Magyarország kitárt - de begipszelt - karokkal fogadja majd a pénzeszsákokkal érkező új honfoglalókat. A hosszú bajuszú Deák Ferenc pedig bölcsen visszatekint reánk onnan a magas égből, és innen az inflálódó húszezresről. Rossz idők jönnek. Rossz idők jönnek, ha nem tudunk megújulni. Nekünk - tudatos és konkrét változást akaróknak - a tömegbázisunk elenyésző, de éppen elegendő ahhoz, hogy nekiinduljunk. Mindenképpen szakítanunk kell a jelenlegi, torz alapokon álló felfogással, minden tekintetben újra kell gondolnunk a nemzeti radikalizmus alapjait, és nem trianont kell alapvetésnek tekintenünk, hanem messzebbről 1867-ről kell beszél-nünk. Szükségszerű hogy kitekintsünk messzebbre is, ezzel együtt felelősséggel felül kell vizsgálnunk a reformkor szellemiségét, annak hatását is. Ha nem tesszük meg a kellő lépéseket, nem készülünk fel, ismét kudarcra ítéljük nem csak magunkat, utódainkat is, mert bár a huszonéves generáció tudásanyaga elképesztő (a technikai forradalomnak köszönhetően) segítségre, tanácsra szorul. És ott van még egy hatalmas fiatal tömeg, akit a magyarbálinti kultúrpolitika hatása jórészt funkcionális analfabétává tett, aki a társadalom perifériájára szorult, erkölcsi és szellemi káoszban van. Természetesen nem csak az ő hibájuk ez, hiszen nem lehet mindent az iskolára fogni. A suli nem pótolhatja a családot, és a családnak kellene a helyes irányt megmutatni, de a mai negyvenesek még a húszéve-seknél is nagyobb káoszban - őskáoszban - vegetálnak. Gyermekfejjel beleszoktatták őket a késő-kádárizmus pirosnyak-kendős langyos vizébe, aztán kaptak egy megrendítőt a ,,rendszer-váltástól" mostanában meg éppen rájuk számol a banktőke. Padlót fogtak. (Szó szerint egész életükben csillagokat láttak, hol vöröset, hol sárgát) Nem is tudják hirtelen min háborodjanak fel jobban: A politikán ami becsapta őket, a szegénységen ami átcsapott rajtuk, a nemzeti radikális gyermekükön, vagy a posztkommunista szüleiken. Tisztelet a kivételnek. Az effajta tanácstalanság szükségszerűen passzivitást szül, és megérkezik a ,,hátha ad majd valaki valamit" kapituláló gondolat. Mert ne feledjük: a magyar ma már inkább ,,kapni" akar - jó állást, jó fizetést, jó szociális és egészségügyi ellátást, 13 havi nyugdíjat - mint alkotni, és abból jólétet teremteni. Ez tény, bár lehetne kibúvókat találni, hogy így adó, meg úgy állami elvonások, meg hogy nem éri meg, de felesleges. A lényeg, hogy a nagy többség a kisebb kihívás irányába törekszik. Ezt verte bele a lakosságba az elmúlt 60 év eltorzult politikája, majd az aprópénzre váltott demokrácia. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a ,,kapok vagy nem kapok? mert ha nem, akkor majd jól ellenetek szavazok" filozófiájával érte el eddigi legmélyebb pontját a magyar közgondolkodás. Kis kitérő után - elmerengve múlton - visszakanyarodtunk a mai fájdalmas magyar valóságba. A ,,demokratikus" választások tapaszta-latán keresztül a mostani választásra is elmondhatjuk: A voksok igazságában hívő egynapos megtévesztett tömegdemokraták még most sem fogták fel - robotoljanak is a bérrabszolgaság uránbá-nyáiban - hogy mire is megy ki valójában a játék. Még egy darabig velük fogják ünnepeltetni a parlamenti pártok a börtönőrváltást, még egy darabig rendesen megy a vakítás. Tetézi a bajt, hogy a szavazó-fülkében kiélt álidentitás öröme összekeveredett a kanapékényelembe süppedt átlagpolgár hidegsör-VB-láz hangulatával, ami most aligha-nem bizonyos körben felül ír mindent. Felülírja az árvizeket, a vulkánkitörést, a klímaváltást, de még az államcsődöt is. Ha ez a bizonyos kör csodálatos öntudatra ébredés folytán mégis észrevenné az önnön pusztulására utaló tüneteket, és szúrósabb szem-mel, keményebben markolná meg a lapátnyelet, akkor a friss őrség nem habozna. Ugyan úgy megszórná őket jó esetben gumigolyóval, mint 2006-ban elődeiket az előző váltás. De ez ne rettentsen el bennünket. Kétségtelen, hogy bizonyos szellemi színvonalon könnyebb beleka-paszkodni a semmittevésbe a választásokban vakon hívő, a felelős-séget politikai pártokra testáló lakosságnak. Nekünk erre nincs módunk. Le kell írni a pártpolitikát, és éljen a nemzetpolitika! Nekünk nem lehet ilyenkor nyár közepén sem megpihenni, a jól végzett munka örömével kivonulni a közéletből, mert még egy jó darabig jól végzett munkát kell produkálnunk. Kb. mindhalálig. http://66.7.214.212/~karsay/index.php?option=com_content&view=article&id= 308:az-elmult-200-ev-toertenelmi-csoedje&catid=44:proza&Itemid=59

0 komment , kategória: Általános

Címkék: adósságspirállal, kanapékényelembe, feldarabolásának, legmegrögzöttebb, levezényelhették, folyószabályozás, önrendelkezések, függetlenségért, ellendrukkereik, produkciójukkal, provokátoroknak, nagyhatalmúakat, tudatmódosulást, bérrabszolgaság, reménykedhetünk, posztkommunista, hagyományainkat, megszokhatatlan, szalámipolitika, multikulturális, skizofréniánkon, áltudományoknak, pandoraszelence, szabadságharcos, felszámolásának, felmagasztaljuk, belerondítottak, tömegdemokraták, ellehetetlenült, börtönőrváltást, összekeveredett, életszemléletet, aktualitásoknál, külpolitikailag, tapasztalhatjuk, operettvárosért, címben szereplő, aktualitásoknál akarjuk, legutóbbi választások, közhangulat beleszürkült, választások előtti, megszokott kerékvágásába, parlamenti demokrácia, lovakat visszavitték, elefántokat pedig, fáradt gőzt, bizonyos napon, szál plajbásszal, szavazólapon beleadhatta, szabadon választott, svájci frank, nekikeseredett létminimum, Tatár József, Nyikita Hruscsovot, Budapest Magyarország, Apropó Ferencz József, Türr Istvánon, Tüköry Lajoson, Harmadik Biroda-lomhoz, Bécs Budapesthez, Szent Korona, Kossuth Lajos, Ferencz József, Deák Ferenc,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]